A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén

A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni – közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál az MTI-vel. Felmérésük szerint a […]

Agroinform.hu: Jelentős kárt okoz a nyugati dióburok-fúrólégy

A magyarországi dióültetvényeken jelentős károkat okoz a nyugati dióburok-fúrólégy, az invazív kártevő által okozott pusztítást az ország minden részéből jelezték a gazdálkodók, akiknek csupán kis része gondolkodik a vegyszeres védekezés alkalmazásában – közölte az Agroinform.hu. A mezőgazdasági portál által novemberben készített nem reprezentatív kérdőíves kutatásban 4700-an vettek részt, a válaszadók 6 százaléka szórványosnak, 93 százaléka […]

Igazolatlan származású oltványokat foglalt le a Nébih

A 2020. október 11-én és 18-án tartott országos szaporítóanyagellenőrzési akció során 1551 db igazolatlan származású szőlő- és gyümölcsoltványt foglaltak le a Nébih szakemberei. A lefoglalt oltványok piaci értéke több mint 1 millió forint.  A Magyarország nagyobb kockázatú vásáraiban végzett összevont ellenőrzés során számos szabálytalanságra derült fény, melyek közül az ismeretlen eredetű és minőségileg nem megfelelő […]

Nehezíti a szárazság az őszi vetést

Kettős hatása van az elmúlt hetek száraz időjárásának, a betakarítási munkálatok csapadék hiányában jól haladnak, viszont a magágy-előkészítést és a vetést nagyban nehezítette, nehezíti a száraz talaj – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI érdeklődésére. Petőházi Tamás ismertette, hogy a 613 ezer hektáron termesztett napraforgó betakarítása országszerte […]

Írd be, amit keresel és nyomd meg az Enter billentyűt a kereséshez. A visszavonáshoz nyomd meg az ESC gombot.

Vissza az elejére