Melyik szülő ne ismerné, amikor a gyerekszobát elárasztják a holmik. Pedig sok esetben nem is a kicsik tehetnek az eluralkodott állapotról. Egyszerűen kevés a hely, ahova pakolhatnának.
Rumli a gyerekszobában
Sok szülő meg sem várja, amíg megszületik a baba, már berendezett szobával várják az újszülöttet. Persze egy csecsemőnek még nincsenek különösebb igényei, pár polc, néhány fiókos komód, netán egy fotel és a kiságy adja a szobaberendezés alapját.
Viszont ahogyan cseperedik a gyermek, egyre több minden kerül a szobába. Végül a szülinapra, névnapra és karácsonyra kapott játékok szép lassan ellepik a helyiséget.
Ajtó előtt parkoló autók, ágy alatt sorakozó plüssök és padlófoglaló építőkockák árulkodnak a helyzetről. A tömérdek mennyiségű dolognak pedig nincsen hely, amiről talán a gyerkőcök tehetnek a legkevésbé.
Megoldódik a probléma
A kaotikus állapotot könnyedén felszámolhatjuk, ha egy megfelelő méretű gyerekgardróbszekrényt vásárolunk a lurkónak. A gyerekeknek szánt gardrób azért is nagyszerű választás, mert segítségükkel elkerülhetjük a szoba túlzsúfolását.
A sok apró bútor helyett egyetlen darabban tárolhatunk mindent. A könnyed, levegős térben pedig sokkal önfeledtebben játszhat és alkothat a gyermek – még a legkisebb szobákban is.
A gardróbszekrénybe nyugodtan tehetünk tárolókat és belső rendezőket. Ezeknek köszönhetően a gyermekünket már egészen kiskorban hozzászoktathatjuk, hogy minden játéknak, ruhának és könyvnek megvan a helye. Megtaníthatjuk, hogy úgy kerülhetjük el a rendetlenséget, ha mindent a helyén tartunk.
Figyeljünk a részletekre
Ha már megvan a tuti ötlet, milyen bútorral újítsunk be a gyerekszobában, lépjünk egyel tovább. Talán a legtöbb szülőnek eszébe sem jut, de a gyerekszoba biztonsága ugyanolyan fontos szempont, ha nem fontosabb, mint maga a bútorzat.
A gyerekszobában veszélyforrások lehetnek a konnektorok, éjjeli lámpák és akár a szobanövények is. Mivel minden helyiség más, ezért saját magunknak kell eldöntenünk, hogy milyen veszélyek leselkednek még a kölykökre.
Kép forrása: Unsplash.com
Hirdetés (X)