A kis kertek tulajdonosaival kapcsolatban sokan gondolják azt, hogy nincs szükségük olyan sokféle szerszámra, mint egy nagyobb birtokot művelőnek. Azonban ez a legkevésbé sem igaz.
Ahhoz ugyanis, hogy a növényeket megfelelően karban tarthassa és megadhasson minden alapot ahhoz, hogy a szezonban teljes pompájukban tündökölhessenek, szükség van a megfelelő kézi szerszámok használatára. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat az eszközöket, amelyeknek helye van a kis kertekben is.
Ásó, kapa, lapát – a verhetetlen trió
Ezek a szerszámok tipikusan széles körben felhasználható, praktikus eszközök, amelyeknek nagy hasznát veheti a kert méretétől függetlenül. Az ásó tökéletesen alkalmas az ültetés során, hiszen a talaj fellazítása és az ültetőgödör kialakítása mind elképzelhetetlen lenne nélküle.
A kapa főleg a gyomnövények eltávolítása során tesz jó szolgálatot, de fontos feladata a növények megfelelő vízzel való ellátása is, hiszen a talaj nedvességtartalmáért is felel. A lapát pedig az általános jó barát, amely nélkül sokkal nehezebb lenne egyik pontból a másikba juttatni a földet, homokot vagy kavicsot a kertben.
Balták és fejszék – mert nagy különbség van a kettő között
Bár a köznyelvben sokan keverik, a két szerszám nem ugyanaz. Hiszen míg a balták kisebb méretű nyéllel rendelkeznek és kisebb erőkifestésre alkalmasak, addig egy fejszével jóval nagyobb erőt tudunk kifejteni, így a vastagabb fatörzsek feldarabolása sem lehet akadály. A balta ezzel szemben kisebb gallyak aprítására megfelelő. Az természetesen nem kérdés, hogy mindkettőre szükség lehet a kertben, különösen ha dísz-vagy gyümölcsfa is tarkítja az udvaron lakó növények sorát.
Metszőollók és fűrészek – mert a metszés létfontosságú bizonyos növényeknél
Sok növény esetében az őszi vagy a tavaszi időszak jelenti a visszavágás és a metszés időszakát. Erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy továbbra is esztétikusak és egészségesek maradjanak a birtoka lakói akár évelőről, fáról vagy cserjéről van szó.
Ha nem végzi el ezt a feladatot a megfelelő időpontban, akkor van rá esély, hogy az ágak felkopaszodnak, a gyümölcstermők nem vagy alig teremnek és a rózsák sem virágoznak olyan szépen, mint az előző szezonban. Ehhez a művelethez pedig sokszor nem elég a metszőolló, nagyobb méretű ollóra vagy fűrész használatára is szükség lehet adott esetben.
Lombseprűk és gereblyék – az avar eltakarítása mellett más funkciót is betöltenek
Ha csak egy lombhullató fa is van a kertjében, akkor egy lombseprűre és egy gereblyére mindenképpen érdemes beruházni. Az előző főként a lehullott falevelek összegyűjtésére alkalmas, míg az utóbbit nagy hasznát veheti a gyepszellőztetés során vagy a kapálást követően a gyomnövények eltávolításánál.
Emellett ültetés után a talaj elegyengetésénél, valamint a talajfelszín porhanyítása során is nagy hasznát veheti. Ezek bár főleg szezonális szerszámok, nem árt, ha mindig készenlétben várakoznak a garázsban.
Kézi permetező – kis kertbe kis méretben, praktikusan
Egy kis kertbe felesleges nagyméretű permetezőt vásárolni. A 1-2,5 literes kézi permetezők ugyanis tökéletesek arra, hogy néhány növényt megfelelő tápanyagokkal lásson el vagy megóvjon a kártevőktől. Így biztos lehet abban, hogy a kertje lakói mindig a lehető legnagyobb biztonságban vannak, és nem támadja meg őket semmilyen betegség.
Ha pedig mégis megjelenne néhány gyanús folt a leveleken, mindig kéznél lesz ez a kis méretű kézi permetező, amely segítségével hamar elejét veheti a komolyabb problémák kialakulásának.
Láthatja, hogy ezek az eszközök milyen sokféleképpen felhasználhatók a kerti munka során és milyen sokat tesznek azért, hogy maradéktalanul elvégezhessen egy- egy tevékenységet. Mivel nem foglalnak sok helyet, egy kisméretű kertben is gond nélkül tárolhatók és elővehetők mikor szükség van rájuk.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)