A petúnia (Petunia) növénynemzetségbe 25 lágyszárú, egynyári növényt sorolunk, melyek Brazíliában és Argentínában őshonosak. Közös jellemzőjük, hogy élénkszínű, trombita alakú virágokkal díszítenek.
A petúniát 1830-ban kezdték el nemesíteni, a kertészetek és egyéb üzletek kínálatában a petúnia nemesített fajtáival találkozhatunk.
Magyarországon az egyik legnépszerűbb egynyári növény. Nem véletlenül, hiszen rengeteg változata létezik, számtalan hibrid és színvariáns közül választhatunk. Ültethető cserépbe, szabadföldbe, balkonládába, vagy felakasztható virágtartóba is.
A petúnia gondozása
Gondozása egyszerű, viszont, ha szeretnénk, hogy rendszeresen hozzon virágot, néhány alapvető szabályt be kell tartanunk.
A petúnia számára fontos, hogy megfelelő helyen tartsuk. A sok napfényt és a meleget szereti, a sok csapadék és az erős szél, valamint a fagy ártanak a növénynek. Ha esik vagy vihar van, vigyük védett helyre, mert ha megsérül, nagyon nehezen regenerálódik.
Nagy a víz- és tápanyagigénye, nyaranta akár naponta kétszer is meg kell lolcsolni, kora reggel és este. Hetente adjunk neki tápoldatot, ugyanis szebben fog virágozni, ha kisebb mennyiségben, de rendszeresen biztosítjuk neki a tápanyagokat.
Ha megfelelően gondozzuk, a petúnia gyorsan fejlődik. Ezért is fontos rendszeresen visszavágni, nehogy túlburjánzzon. Az elhalt részeket, elszáradt virágokat szedegessük le, hogy megelőzzük a betegségeket.
A petúnia szaporítása

Kép forrása: Pixabay.com
A petúnia palántákat beltérben, február végén, márciusban kezdjük el nevelni. Ehhez ültető tálcára, magokra és földre lesz szükségünk. 18-20 fok körüli hőmérsékletet biztosítsunk nekik.
Az ültető tálcát töltsük meg földdel, erre szórjuk rá a magokat. A petúnia magjai a fény hatására fognak kicsírázni, ezért ne takarjuk be őket földdel. Alulról öntözzük, állítsuk vízbe a tálcát, hogy alulról felszívhassa a nedvességet.
Üveglappal vagy fóliával biztosítsuk a megfelelő páratartalmat és hőmérsékletet. Ilyen körülmények közt a magok 10-20 nap alatt kicsíráznak. Mikor megjelennek a magoncok, már nem kell tovább párásítanunk.
Ha 2-4 levelet látunk, akkor egyesével tűzdeljük át cserépbe őket. A fagyok elmúltával fokozatosan szoktassuk ki őket, és ezt követően vigyük ki végleges helyükre.
A petúnia betegségei és kártevői

Kép forrása: Pixabay.com
A petúnia leggyakoribb kártevője a levéltetű. Ha fertőzés jeleit észleljük, langyos, szappanos vízzel mossuk le a növényt. Csak ezután használjunk rovarölő szert.
A vírusok is megtámadhatják a növényt, ennek jelei a foltos levelek és a törpe növekedés. Leggyakrabban a mozaik vírus és gyűrűs vírus okoz nála betegséget. A legjobb, amit tehetünk, ha megelőzzük a fertőzéseket.
Csakis egészséges növényt vásároljunk és ügyeljünk arra, hogy a gondozásához tiszta eszközöket használjunk. A fertőzött növényt jobb azonnal megsemmisíteni, mert megmenteni sajnos nem tudjuk. A petúnia gombás betegsége a palántadőlés, amit gombaölővel kezelhetünk.
A petúniánál gyakori probléma, hogy a virágok nem fejlődnek megfelelően. Ennek oka többnyire a túl sok nitrogén vagy a kevés fény. Tegyük világosabb helyre és csökkentsük a tápoldatozás mértékét.
Képek forrása: Pixabay.com