A sarokcsiszoló egy kifejezetten sokoldalú szerszámnak számít, annak ellenére, hogy a legtöbben csak a fém vágására szolgáló eszközként tekintenek rá. Pedig egy évtizedek óta használt univerzális szerszámgép, aminek a technika fejlődésével egyre szélesebb lesz a felhasználási köre.
Hogyan kell használni helyesen a sarokcsiszolót?
Mert a legtöbben amilyen hétköznapi eszközként tekintünk rá, nagyjából úgy is használjuk. Csak előkapjuk és máris indulhat gőzerővel a flexelés! Közben abba bele sem gondolunk, hogy munkavédelmi szempontból mennyire veszélyes, illetve szakszerűtlen ahogy dolgozunk az eszközzel.
Holott egy profi szakember sem feledkezhet meg az alapvető munkavédelmi szabályokról a saját testi épsége érdekében.
A sarokcsiszoló egyik fontos tartozéka a védőburkolat, amit a modernebb változatokon már szerszám nélkül is elforgathatunk, mégis sokan inkább leveszik. Ez pedig nagy hiba, mert a csiszolás, vágás során elpattanó darabok komoly sérüléseket okozhatnak, nem beszélve arról, hogyha elpattan maga a vágókorong.
A még vakmerőbbek a kiegészítő markolatot sem használják, egyszerűen csak fél kézzel fogják a sarokcsiszolót, pedig nem véletlenül lehet a szerszámgép mindkét oldalára felszerelni, függetlenül attól, hogy jobb vagy bal kezesek vagyunk.
Hogyan vágjunk a sarokcsiszolóval?
Amellett, hogy csiszolni és bizonyos modellekkel polírozni is lehet, talán a fém vágás az, amire a legtöbben használják. Elsősorban az erőkifejtésre kell figyelnünk. Ne nyomjuk oda a sarokcsiszolót, mert attól csak hamarabb kopik a korong, de el is pattanhat, és személyi sérülés mellett, a szerszámgépnek is baja eshet. Határozottan, mégis könnyedén tartva hagyjuk, hogy a gép a súlyával dolgozzon.
Akkus vagy vezetékes?
Ez már részletkérdés, hiszen általános esetben ezt a körülmények határozzák meg. Hogyha sokat dolgozunk a szabadban, ahol nem található áramforrás, akkor mindenképp érdemes egy minőségi akkus változat mellett dönteni. A vezetékes modellek előnye ezzel szemben az alacsonyabb árazás.
Milyen sarokcsiszolót válasszunk?
Ha maradunk az úgynevezett egykezes változatoknál, a kisflexeknél, akkor az olcsóbb modellek esetében a teljesítményen kívül nem igazán van mit nézni.
De, ahogy növekszik az ár, úgy bővülnek az extrák, mint a szénkefementes motor, ami karbantartásmentes hosszabb élettartamot biztosít, a fordulatszámszabályozás, ami az anyagok precízebb megmunkálását teszi lehetővé, de a lágyindítás is rendkívül hasznos, mivel a gép nem kezd el bekapcsoláskor azonnal a maximális fordulatszámon pörögni.
Kép forrása: 123rf.com
Hirdetés (X)