konyha

A konyha berendezése kicsit olyan, mint egy soha véget nem érő történet. Mindig akad min szépíteni, javítani. Ráadásul a használattal óhatatlanul együtt jár az elkopás, elfáradás, tehát idővel a csere sem kikerülhető. Ez ugyanúgy érvényes a kisebb elemekre, mint a komplett bútorrészekre.

És bizony ezen a ponton jön vagy jönne képbe a felújítás. De vajon érdemes benne gondolkodni, vagy jobb teljesen új szett vásárlásával tervezni? Milyen az ideális konyhaszekrény?

A renoválás gazdaságosan praktikus megoldás!

konyhabútor felülete még a legnagyobb odafigyelés mellett is megsérülhet, amortizálódhat, vagy éppen elöregedhet. Sokat számít persze a bánásmód milyensége, és úgy egyáltalán a használatot jellemző körülmények.

Ám minden igyekezet ellenére a kisebb-nagyobb ütődések, karcolások elkerülhetetlenek. Ez egyrészt esztétikai probléma, mert az amúgy hibátlan külsejű bútor veszíthet a fényéből, szépségéből. Másrészt nem egyszer a praktikusság is csorbul, azaz a megoldásra nem érdemes várni, ellenkező esetben a napi szinten jelentkező kényelmetlenség borítékolható.

A felújítás nagyszerű ötlet, ami nem ritkán minimális anyagi rááldozással, kifejezetten látványosan kivitelezhető. Ezzel a módszerrel nemcsak a javításra váró felületek hozhatóak rendbe, hanem az egész bútorzat új külsőt, ezáltal vadonatúj kisugárzást nyerhet.

Úgy, hogy közben nem kell átvariálni az egész konyhát, és nincsen szükség egy méregdrága szett beszerzésére. Túl a hasznosságon pedig ott van a nem kis jelentőséggel bíró külső megjelenés, szóval megéri ebben a forgatókönyvben gondolkodni.

És ha a ráncba szedés nem játszik?

Előfordulhat, hogy a konyhabútorok úgy megsérülnek, vagy eleve olyan rossz állapotban vannak, hogy a helyrehozás esélytelen. Van az a helyzet, amikor tényleg még belevágni is felesleges a csillagos égig szárnyaló kiadások miatt.

Ekkor két út is a rendelkezésre áll. Az egyik a vadonatúj szett megvásárlása, a másik a használt variációk végignézése. Utóbbi meglepő módon pozitív végeredménnyel járhat.

A legtöbben hajlamosak mindenféle negatív előjelet társítani a használt dolgokhoz. Az ítélkezés hátterében az az amúgy téves elképzelés húzódik meg, hogy ami használt az leharcolt, kidobásra váró…

Miközben a valóságban szó szerint szemet szúr ennek az ellentéte. Főleg, hogy napjainkban alapjáraton magas minőséget képviselnek a bútorok, azaz eleve sokkal hosszabb időre terveztettek, mint a silányabb anyagból készített típusok.

Mire érdemes odafigyelni a cserénél?

A komplett csere extra rákészülést nem igényel: a szabad terület, felület lemérése természetesen elmaradhatatlan lépés, viszont stílusosság szempontjából a részleges csere az, ami komolyabb tervezést igényel. Ekkor ugyanis a meglévő elemek megjelenéséhez célszerű igazítani a beszerzendő bútordarabokat.

Nem mindegy, hogy milyen a domináns színárnyalat, és nyilvánvaló módon a konkrét stílus sem szőnyeg alá söpörhető. Ám a közös nevezőre emelés után a látványos, egyben pénztárcabarát megoldás garantálható. Akárcsak a hosszan fenntartható elégedettség.

Kép forrása: Freepik.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Otthon, kert

Comments are closed.