lámpa

Az elmúlt évtizedek vitathatatlan fejlődése, ami az elektronikai, villamos iparban és az informatikában végbement, természetesen tetten érhető a világítástechnikai szektorban is. Ezen a területen számos olyan kihívás merült fel a gyártók előtt, amelyek megoldása külön-külön is komoly mérnöki bravúrt igényelt, és amelyek mindegyike egyaránt előnyösen befolyásolja a gazdaságossági, kényelmi és minőségi igényeket.

Környezetbarát trendek figyelembe vétele

Az új világítástechnikai eszközök kifejlesztésekor ma már elengedhetetlenül fontos, hogy tekintettel legyünk a környezetvédelmi és gazdaságossági követelményekre. Így a korszerű világítóeszközök már nagyságrendekkel hosszabb élettartamúak, takarékosabbak, mint korábbi társaik.

Viszont emellett a fejlődés lehetővé tett olyan fejlesztéseket is, amelyekről korábban még nem is sejtette senki, hogy majd megvalósulhatnak. Remek példák az előbbi megállapításokra a Gemini-Duo webáruház mozgásérzékelővel kiegészített lámpái is, amelyek kínálatában kedvére böngészhet az érdeklődő.

Időzített éjszakai lekapcsolás

Ennek a megoldásnak hallatlanul nagy előnye, hogy adott esetben éjszaka felébredve nem kell villanykapcsolót keresgélnünk, miközben a sötét lakásban mozgunk, hanem érzékelve a tevékenységünket, a lámpa képes önmagát bekapcsolni és diszkrét fénnyel megvilágítani a környezetünket.

Felkapcsolás után a lámpa egy beállított idő, jellemzően 25 másodperc után önműködően kikapcsol, így ebben a tekintetben sincs dolgunk a szerkezettel. Ezekkel a tulajdonságaival nemcsak kényelmes használatot biztosít a lámpa, hanem energiát is takarítunk meg, hiszen egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem fogunk úgy elaludni, hogy egy másik helyiségben például égve felejtettünk egy lámpát.

Gyerekek éjszakai felkelését, a lakásban való tájékozódását és visszaalvását is segítheti ez az önműködő világítótest, amely kiegészítve egy éjszakai fénnyel, a gyerekszobában könnyebbé teszi a kicsik gondtalan alvását.

Vezeték nélkül is működtethető

A Gemini-Duo webáruházban forgalmazott lámpák két típusával is találkozhatunk, egészen pontosan a kínálat részét képezik villamos hálózatról és elemről működő készülékek is. Vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy melyik mellett tesszük le a voksunkat, hiszen előbbi esetben egyáltalán nem lesz szükség arra, hogy elemeket vagy akkumulátort cserélgessünk, avagy töltögessünk.

Utóbbi kialakítás nagy előnye viszont az, hogy bátran telepíthető olyan helyre is, ahol a villamos vezeték nincs kiépítve. Emellett az elemmel működő kivitelezések telepítése sem igényel szinte semmilyen külön munkát, sőt az ilyen lámpák akár hordozhatók is lehetnek.

A kínálatban szereplő világító berendezések minden esetben a legkorszerűbb LED fényforrásokkal vannak szerelve. Ez a megoldás hallatlanul sok előnnyel rendelkezik, hiszen takarékos, tartós fényforrásokról van szó, ezek az előnyök pedig minden esetben igazolni fogják a vásárló megelőlegezett bizalmát.

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.