A puzzle-ről köztudott, hogy remek fejlesztő játék, emellett ugyanakkor nagyon szórakoztató is: kicsik és nagyok, sőt, még felnőttek is szívesen töltik az idejüket kirakózással. Az persze eltérő, hogy milyen életkorban milyen bonyolultsági szint megfelelő.
A puzzle nehézségét a minta mellett egyértelműen a darabszám adja, gyerekek esetében pedig nagyon látványos, hogy ahogy nőnek, úgy tudnak egyre több darabból álló képeket kirakni. De vajon melyik életkorban hány darabos megfelelő?
Mikor kezdjük a kirakózást?
A legegyszerűbb, 2-4 darabos kirakókat a kicsik akár már 1,5-2 évesen is képesek összerakni egy kis gyakorlással. Nem kell azonban megijedned, ha a Te gyerkőcödnek még nem megy: minden kisgyereknek más az erőssége. Lehet, hogy tied még nem kirakózik, de mozgásban például ügyesebb a koránál – ez teljesen egyénfüggő.
Gyors a fejlődés
2 éves kor után pedig már jöhetnek a 6-9-12 darabosak, amikből remek puzzle-k online is rendelkezésre állnak. Ezen a szinten a gyerkőc már érti a kirakózás lényegét, tudja, hogyan kell illeszteni a darabokat, ezért rohamosan kezd fejlődni: egyre nagyobb képeket képes összerakni.
3 éves kortól pedig már a 30+ darabos puzzle-k is mennek azoknak a gyerekeknek, akik szívesen kirakóznak. A 4 éveseknek már az 50 darabosakat is ajánlják a gyártók, 5-6 éves kortól pedig a 100 darabos kirakó sem fog ki rajtuk. 7-8 évesen már megbirkóznak 200 darabosakkal is, innentől pedig gyakorlatilag csak türelem kérdése az egész; van, aki sosem fog kirakni egy 1000 darabos puzzle-t, mert nincs hozzá türelme, mások kéthetente raknak össze egy újabbat.
Fokozzuk az izgalmakat különleges kirakókkal
A kirakózást egészen új szintre emelhetik például a fantasztikus 3D puzzle-k, amik bármilyen mintát, épületet, figurát stb. képesek 3 dimenzióban megjeleníteni a „munka” végeztével. Ezek a gyerekeknek is különleges élményt nyújtanak, persze nekik még egyszerűbb formában.
De hasonlóan különleges élményt nyújthatnak a szokványostól eltérő formák: kerek puzzle, piramis puzzle, esetleg a mini és micro formátumok, de gyerekeknél ugyanígy befutó lehet a nem sok darabból álló, de extra méretű maxi puzzle.
Kedvet kaptál a kirakózáshoz? Próbálj ki valami újat!
Kép forrása: Shutterstock.com / Szerző: Yuganov Konstantin
Hirdetés (X)