dísznövénytermesztő

Az internetnek köszönhetően ma már rengeteg lehetőségünk van vállalkozóként arra, hogy akár azonnal elérjük a célcsoportunkat. Hirdetések segítségével már a vállalkozásindítás pillanatában az érdeklődők elé kerülhetünk, de az is megoldható, hogy a weboldalunk akkor is dolgozzon helyettünk, mikor alszunk.

Az internet és az online marketing térhódítása számos lehetőséget biztosít azoknak a dísznövénytermesztőknek, akik online is elérnék a potenciális vásárlókat.

Ebben a bejegyzésben néhány olyan eszközt mutatok be röviden, amelyeket érdemes lehet felvenni a marketinges eszköztárunkba, ha úgy döntenénk, hogy belevágunk a netes ügyfélszerzésbe.

Kezdjük az alapokkal – Mit jelent az online marketing?

Az online marketing kategóriája minden olyan marketingtevékenységet magába foglal, amelyeket az internet segítségével valósítunk meg. Tehát minden az üzleti céljaink megvalósulását támogató netes marketingtevékenységet ide sorolhatunk.

Például egy üzleti céllal készült bejegyzés posztolása az Instagram felületén ugyanúgy ide tartozik, mint egy hírlevél kiküldése.

Az online marketing alapvetően négy fő tényezőben különbözik a hagyományosnak mondható marketingtől.

Az első, hogy szinte minden mérhetővé válik. Azonnal láthatjuk mennyit költöttünk egy kampányra, hányan nyitották meg a kiküldött emailt, vagy hogy mennyi követőt szereztünk Tiktok-on.

A második, hogy kizárólag online csatornákat használunk, tehát itt a hagyományos offline eszközök, mint az újsághirdetések nem a kategória részei.

A harmadik a célcsoport elérésében keresendő, ugyanis a legkisebb demográfiai változók alapján válogathatunk a megszólítandó személyek közt.

Az utolsó pedig, hogy többségében valós idejű folyamatokról beszélünk. Míg egy tv-ben, vagy rádióban leadott hirdetésen a véglegesítést követően nem tudunk módosítani, itt ha nem hozza egy kampány az elvárt számokat, akkor azonnal leállíthatjuk azt.

Most, hogy tisztáztuk az alapokat, ismerjünk meg néhány eszközt is!

Weboldal

A saját honlap legalapvetőbb eszköz az eszköztárban. Ez az a központi felület ahova a látogatókat terelheted. Itt nincsenek megkötések, bármilyen tartalmat megjeleníthetsz. Feltöltheted a referenciáid, a bemutatkozásod, kapcsolatfelvételi és vásárlási lehetőséget biztosíthatsz.

Keresőoptimalizálás

A keresőoptimalizálás lényege, hogy úgy alakítjuk a weboldalunk felépítését és tartalmát, hogy minél feljebb kerüljünk az olyan keresők találati listáiban, mint a Google.

Rendkívül komplikált folyamatról van szó, amely a tartalom elkészítését és támogatását, valamint a weboldalunk technikai optimalizálását foglalja magában.

Nagy megtérülést biztosíthat egy-egy első, vagy második hely a találati listában, szóval úgy gondolom, mindenképp érdemes foglalkozni a SEO-val.

Tartalommarketing

dísznövénytermesztő

Kép forrása: Envato Elements

Szorosan kapcsolódik a keresőoptimalizáláshoz, nagy az átfedés a kettő közt. Viszont tartalommarketing alá minden általunk készített tartalom besorolható. Tehát nem csak az írott szöveg, hanem a fotók, videók, vagy akár közösségi média posztok is.

Közösségi média marketing

Ha már megemlítettem, akkor érdemes beszélni a közösségi platformokról is. Sokan ezzel kezdik az online marketing tevékenységüket, mert “ingyen” bele lehet vágni a használatba.

Nagyon jó eszköz az Instagram, vagy a Tiktok széles tömegek eléréséhez, de konzisztenciára, jó minőségű tartalomra és némi befektetésre is szükség lesz, ha itt akarunk sikereket elérni.

Online hirdetések

Számos felület közül válogathatunk, ha hirdetni szeretnénk. Például az előbb említett közösségi oldalak szinte mindegyike rendelkezik hirdetés elhelyezési lehetőségekkel. De nagy népszerűségnek örvend a Google Ads rendszere is, ami többek közt a keresési találatok alatt és felett jelenít meg hirdetéseket.

Email marketing

Klasszikus online marketing eszköz, rendkívüli költséghatékonysággal. A kihívás itt a látogatók adatainak megszerzése. Viszont ha ez megvan, akkor onnantól közvetlenül kommunikálhatunk velük.

Konklúzió

Ez a rövid felsorolás csak a jéghegy csúcsa. Láthatod, hogy rengeteg lehetőséged van arra, hogy online is elérd a célcsoportod tagjait.

Én azt javaslom, hogy csak annyi eszközre és csatornára fókuszálj, ami kényelmesen belefér a vállalkozásod kereteibe. Például ha nincs nagy büdzséd hirdetni, akkor inkább fókuszálj egy platformra. Így gyorsabban gyűjthetsz adatokat és gyorsabban találhatsz nyerő megoldásokat.

Képek forrása: Envato Elements

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Mozaik

Comments are closed.