levendula

A levendula (Lavandula) növénynemzetségbe több mint 30 fajt és hibridet sorolunk, melyek évelő vagy egynyári cserjék és félcserjék.

Számos levendula faj népszerű dísznövény, akadnak olyanok is melyeket nem csak szépségük miatt ültetnek, hanem fűszerként és illóolajként is hasznosítanak. Az egyik legismertebb levendula faj a közönséges levendula (Lavandula angustifolia), lássuk hát, mit kell tudni róla!

A közönséges levendula bemutatása és gondozása

közönséges levendula

Kép forrása: Pixabay.com

A közönséges levendula vagy keskenylevelű levendula (Lavandula angustifolia) közepesen magasra növő, évelő, örökzöld növény, mely apró, lila virágaival ékesíti a nyári kerteket. Virágzása többnyire július elején kezdődik, néha még ősszel is gyönyörködhetünk benne.

Már az ókorban is termesztették, a rómaiak a virágát nemcsak illatosításra, de szépségápolási célokra is felhasználták. Később Európában már gyógynövényként termesztették szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásai miatt.

A levendula legfontosabb gyógyhatásai:

  • az aromaterápia egyik leggyakrabban alkalmazott gyógynövénye, mely nyugtatólag hat, erősíti az idegeket, javítja a kedélyállapotot
  • segíti az elalvást, csökkenti a fejfájást
  • hatékony a fertőzések ellen, megfázás esetén inhaláljunk vele a légutak tisztításához
  • kiváló fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő, használhatjuk pattanások ellen is.
  • bemasszírozva csökkenti a gyulladásos izomfájdalmakat
  • korpás fejbőr és zsíros haj esetén is segít

A levendula felhasználási módjai

A levendulát igen sokféleképpen használhatjuk fel. Főzhetünk belőle teát, készíthetünk frissítőt, olaját használhatjuk rovarcsípésekre, párologtatva alkalmas az idegek nyugtatására, de alkalmas ülőfürdő készítésére is.

A levendulatermesztés egyik központja Provence, ahol a helyi konyha egyik jellegzetes fűszernövénye. Mi is felhasználhatjuk levendulás olívaolaj vagy ecet készítéséhez.

Levendula vetőmag vásárlás >>>

A levendula gondozása

levendula

Kép forrása: Pixabay.com

Gondozása nem túl nehéz, a hazai teleket is jól bírja, így a teleltetésével sem kell bajlódnunk. A napos, meleg, de szélvédett helyet kedveli leginkább. Talajára sem kényes, tápanyagban szegényebb, meszes talajban is szépen fejlődik. Lazább szerkezetű, jó vízáteresztő talajba ültessük.

A szomszédságába ültetett növényeket megvédi a tetvektől, távol tartja a hangyákat és a levéltetveket is.

Mivel viszonylag helyigényes, ezt vegyük figyelembe az ültetéskor. Mérete akár az 50-100 cm-t is elérheti. Nem vízigényes, túlöntözni nem szabad. Rendszeres öntözést csak a frissen ültetett, fiatal növények igényelnek, később elég csak időnként, a tartósan száraz és forró időszakokban öntözni.

Azért, hogy a levendula a következő évben is szép legyen és ne kopaszodjon fel, érdemes ősszel még jóval a fagyok előtt visszametszeni az ágait kb. kétharmadra. A fás részeket hagyjuk érintetlenül. Ha nem metszettük meg ősszel, tavasszal is megtehetjük.

Levendula vetőmag vásárlás >>>

A levendula szaporítása

Tavasszal vagy késő ősszel szaporíthatjuk tőosztással, nyáron dugványozással, de magról is szaporítható. A dugványozást május végétől augusztusig végezzük el. Az ekkor leszedett friss hajtások nagyobb eséllyel gyökereznek meg.

A dugványozáshoz használhatunk gyökereztető hormont is. Homok és komposzt, perlit és komposzt vagy virágföld és apró kavicsok keverékébe ültessük a dugványokat.

A levendula dugványozása:

  • 15 cm-es friss hajtásokat vágjunk le, az alsó leveleket távolítsuk el róluk.
  • Egy levélcsomó alatt éles késsel vágjuk el a szárat.
  • A dugványokat mártsuk gyökereztető hormonba, hogy a gyökereztetés nagyobb eséllyel sikerüljön.
  • A cserepeket a földkeverékkel töltsük meg, állítsuk bele a dugványokat.
  • Locsoljuk meg őket, a cserepet tegyük árnyékosabb helyre. Tegyünk fölé egy fóliát, hogy megfelelő legyen számukra a páratartalom.
  • Néhány hét múlva a cserép alján megjelennek az első gyökérszálak.
  • Ekkor a dugványokat ültessük szét és így neveljük őket, míg ki nem kerülhetnek a szabadba.
Levendula vetőmag vásárlás >>>

A francia levendula gondozása

francia levendula

Kép forrása: Pixabay.com

A francia levendula (Lavandula stoechas) a Földközi-tenger vidékén őshonos. Évelő, örökzöld cserje, mely alacsony és középmagas is lehet. Az alacsony – kb. 20 cm-es magasságig növő fajták ideálisak balkonládákba, míg a közepes termetű – kb. 50 cm-es – változatok a kertekben mutatnak szépen.

A spanyol levendula vagy füzéres, illetve bóbitás levendula kinézetében és igényeiben is különbözik a hagyományos levendulától. Bár levelei ennek is szürkészöldesek, virágai lilák, fehérek vagy rózsaszínek. A füzéres virágokat színes murvalevelek teszik bóbitaként még látványosabbá.

A francia levendula kevésbé ellenálló és vízigényesebb, mint a közönséges levendula. A napos, világos helyeket és a jó vízelvezetésű talajt kedveli.

Mértékkel öntözzük, átlagos kémhatású vagy enyhén savas, illetve enyhén lúgos talajba ültessük. Mivel a fagyot nem bírja, célszerű télen kiásni és hűvös, világos helyen teleltetni a fagyok elmúltáig.

A kártevők nem kedvelik a levendulát, de a sok csapadék miatt gombabetegségek támadhatják meg. Szaporításának legegyszerűbb módja a dugványozás, de szaporíthatjuk magról is, bár ez időigényesebb.

Az angol levendula gondozása

angol levendula

Kép forrása: Flickr / Szerző: F. D. Richards / Licence: CC BY-SA 2.0

Az angol levendula (Lavandula x intermedia) a közönséges (Lavandula angustifolia) és a széleslevelű levendula (Lavandula latifolia) keresztezésével jött létre. Örökzöld cserje, mely szépen díszítheti a sziklakerteket és a mediterrán stílusú kerteket.

Közepesen nagyra növő, kb. 80 cm magas növény, mely kalászszerű virágot hoz, nagyobbat, mint a közönséges levendula. A lila és fehér színű virágai nyáron nyílnak. Levelei keskenyek, szürkés-zöldek.

Az angol levendulát napos, világos helyre ültessük, olyan talajba, ami jól elvezeti a vizet. A legjobb számára a homokos, meszes, tápanyagban kevésbé dúskáló talaj. A jó vízelvezetés nagyon fontos számára, mivel a pangó víztől a gyökerei rothadni kezdenek és a növény elpusztul.

Tavasszal a kétharmadát metsszük vissza, ne aggódjunk, ki fog hajtani! A fás részeihez azonban ne nyúljunk! Nyáron az elnyílt virágokat vágjuk le, akár ki is száríthatjuk őket. Dugványozással szaporítsuk.

Ha a levendula illatára és aromaterápiás hatásaira vágysz, próbáld ki a tiszta levendula illóolajokat, aromaolajokat és füstülőket.

Képek forrása: Pixabay.com; Flickr / Szerző: F. D. Richards / Licence: CC BY-SA 2.0

Friss cikkek innen:Virágágyi növények

Comments are closed.