A gyerekszoba minden otthonban a vidámság központja. Egy rossz nap után elég elmerülni ebben az érzésben és átadni magunkat az önfeledt nevetésnek, és észrevehető lesz a változás. Ez a világ alapból nagyon színes. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy még színesebbé tehetjük néhány egyedi ötlettel?
A következő cikkben a vászonképeké lesz a főszerep és megtudhatjuk, milyen aranyos kompozíciókkal dobhatjuk fel a gyerekszobát.
A saját kuckó varázsa
Napjainkban az a természetes, ha a gyerkőcnek van egy saját kis kuckója, ahova elvonulhat, ahol megélheti a képzeletét és szabadjára engedheti a fantáziáját. A Vászonkép Szalon vászonképei segítenek az apróságnak abban, hogy még otthonosabbá tegyék ezt a birodalmat.
A gyerekszobába kell egy olyan falfelület, ami a gyerek felségterülete. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy ezt a részt teljesen összefirkálja (bár ha ügyesek vagyunk, még ez is megoldható), sokkal inkább egy olyan fotófal kialakítására gondolunk, ami szeretett képeivel, rajzaival van tele.
Az én időmben még egy poszter kihelyezéséért is harcolni kellett, mivel a cellux nyomot hagyott a falon. Ma már nem kellenek ilyen ódivatú megoldások, ha beszerezhetünk vászonképeket.
Miért éri meg vászonképpel díszíteni a gyerekszoba falát?
A vászonkép a kicsik és a nagyok tetszését egyaránt elnyerheti, és rengeteg oka van annak, miért ajánlják olyan sokan a gyerekszobába is.
Egyrészt ezek a termékek nagyon jól bírják a strapát, még fröccsenéses támadás sem fog ki rajtuk. Bizonyos darabok akkor sem mennek tönkre, ha Domestost öntünk rájuk. Repülő kindertojás, puding és kakaó? Semmi nem csúfítja el (kivéve, ha nem töröljük le, mert ez esetben újraértelmezhető az alkotás).
A minőségi vászonképek Latex technológiával készülnek, vagyis karc- és cseppálló a felületük. Nedves ronggyal bármikor letörölhetjük őket. Arról nem is beszélve, hogy a technológia egy szagtalan, vegyszermentes, vízbázisú módszer, ami nem veszélyezteti az egészséget.
Mutasd a vászonképed, megmondom, ki vagy!
A gyerekek olyan dolgokkal veszik magukat körbe, amiket tényleg szeretnek. Nem lehet ez másképpen a vászonképek esetében sem. A kedvenc hercegnőt, szuperhőst is ábrázolhatja az alkotás, de a saját rajzokkal szintén előszeretettel büszkélkednek.
A rajzokat egyesével a falra pakolgathatjuk, sőt, készíthető egy egyedi gyerekrajz montázs is. Ez utóbb említett terméket úgy kell elképzelni, hogy egy vászonképre, rendezett vagy rendezetlen formában, akár több rajz is kerül. Az eredmény pedig egy “csupa színes” világ.
Valójában bármi jól mutat a gyerekszobában, ami illik a helyiség színeihez, stílusához, és persze valamilyen módon kapcsolatban áll a lurkóval. Kérdezd meg a kis apróságot, mihez lenne kedve és gyűjtsetek ötleteket! Jó hír, a vászonkép jutalomképként is bevethető!
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)