kerítés elem

Amikor kerítést építünk, azt általában azért tesszük, mert szeretnénk kijelölni a telkünk, birtokunk határait. Azonban a különböző stílusú kerítés elem modelleknek köszönhetően más célból is emelhetünk kerítést, ami esztétikus elemként funkcionálhat a tereprendezési céljainkat illetően.

Kerítés elem – Az esztétikum és a praktikum találkozása

Adott egy nagy udvar, amit valamilyen módon szeretnénk felosztani külön részekre. Természetesen nem az a megoldás, hogy égig érő téglafalakat húzunk, hanem igyekszünk minél esztétikusabban, természetesebben elhatárolni egymástól a különböző részeket.

Ha már sikerült eldönteni, hogy hol lesz a grill sarok és merre szeretnénk kialakítani a nyári teraszt, akkor érdemes elkezdeni a nézelődést a kerítés elemek között. A siker garantált, hogyha elég körültekintőek vagyunk.

Ha valóban szeretnénk megalapozni a kerítésépítés folyamatát, akkor nem árt egy látványtervet is készíteni, különösen abban az esetben, hogyha valóban a térelválasztás a cél.

Egy körbe kerítendő terület esetében egyszerűbb a dolgunk, valószínűleg nem lesz szükség látványtervre a kivitelezést illetően, azt viszont nem árt szem előtt tartani, hogy a kiválasztott kerítéselemek harmonizáljanak az épület, illetve a kültéri elemek stílusával.

A kerítés elem kreatív felhasználása

Az elnevezéséből fakadóan azt gondolhatnánk, hogy csak kerítésépítésre használhatnánk a minőségi LEIER kőelemeket. Ez viszont távol áll a valóságtól. Például az LEIER Antik kerítés elem remekül felhasználható falazatok, magas virágágyak építéséhez.

A természetes, patinás megjelenés és az antik hatás miatt valóságos díszítőelemként funkcionál a környezetében. Természetesen a teljesség érdekében a kerítés elemek mellett az esztétikus kerítés fedlapok is a rendelkezésünkre állnak, szintén a LEIER termékcsaládon belül.

Rengeteg szín és árnyalat közül lehet válogatni. Az egyedi kivitelezés tovább fokozható a különféle formák és színek kombinálásával. A minőség pedig önmagáért beszél, hiszen ezek a kerítés elemek a kemény fagynak is képesek ellenállni.

Kép forrása: Envato Elements

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Támogatott tartalom

Comments are closed.