dália

Kihirdették a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által az idén rendhagyó módon a lakosság számára meghirdetett Virágos Magyarország verseny győzteseit; a legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen közel 2500-an pályáztak, mindkét kategóriában 11 díjat ítéltek oda, köztük a Bálint Gazda emlékdíjat – közölte a turisztikai ügynökség az MTI-vel.

A „Virágos balkonok, virágos kertek” kiírás országszerte hatalmas népszerűségnek örvendett, mindkét kategóriában az összes megyéből érkezett pályázat. A legszebb kertek kategóriában Pest megye, Budapest, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megye volt a legaktívabb, míg a legszebb balkonok kategóriában a fővárost Pest és Győr-Moson-Sopron megye követte a nevezők számában.

A versenyre a közösségi médiában is nagy figyelem irányult: a Virágos Magyarország Facebook oldalán zajló közönségszavazáson mintegy 16 600 szavazat érkezett a különböző pályázatokra.

A tájékoztatás szerint a három legszebb előkert, illetve legszebb balkonkert mellett díjazták például a legszínesebb növénykavalkádot, a legkisebb vagy a legharmonikusabb balkonkertet, a legromantikusabb előkertet és a leginkább fenntartható megoldásokat.

Egy-egy Bálint Gazda emlékdíjat is odaítéltek Magyarország kertésze, a verseny egykori zsűritagja tiszteletére, aki az idén hunyt el életének 101. évében. Az emlékdíj az olyan pályázatokat díjazta, amelyek a dísznövények és a gyümölcsök, valamint a zöldség-, illetve fűszernövények együttélésére építettek.

Az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet 150 ezer forintos kertészeti utalvánnyal jutalmazták, ezen kívül a 8-8 különdíjas pályázat 100 ezer forint értékű kertészeti utalvánnyal gazdagodott. A közönségszavazás 3-3 kategóriagyőztese is 100 ezer forint értékű kertészeti utalványt nyert, illetve mindkét kategória szavazói között 3-3, egyenként 25 ezer forint értékű utalványt sorsoltak ki – közölte az MTÜ.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: MTI

Friss cikkek innen:Mozaik

Comments are closed.