Az ibolyafa vagy más néven hercegnővirág (Tibouchina urvilleana) Brazíliából származik, hazánkban dézsás növényként tartjuk. Örökzöld cserje, melyek dézsába ültetve maximum két méter magasra nő meg, metszéssel szép formát adhatunk neki.
Hosszúkás, nagyméretű, határozott erezetű levelei, és a lila virágai vannak, melyek nyár közepétől nyílnak.
A legjobban a világos, napos helyeket kedveli, fényigényes növény. Talaj tekintetében a semleges vagy savas kémhatású talajokat szereti. Mivel magas a tápanyagigénye, tápanyagban gazdag ültető közegbe ültessük.
Rendszeres, mérsékelt öntözésre van szüksége, figyeljünk, hogy ne kapjon túl sok vizet, de a földje se száradjon ki, mert mindkettőre érzékeny. A föld kiszáradása ellen mulcsozással védekezhetünk.
Teleltetést igényel, mivel fagyérzékeny növényről van szó. Ezt világos, hűvös helyen célszerű megtenni. Ha szaporítani szeretnénk, tavasszal magvetéssel vagy zölddugványozással, nyáron pedig félfás dugványozással tehetjük meg.
Betegségekre nem érzékeny, ugyanakkor a kártevők tekintetében a liszteskék, illetve a tetvek okozhatnak gondot.
A levéltetvek akkor jelenhetnek meg, ha alacsony a páratartalom, vagy ha nagy a huzat. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy kerüljük a huzatos helyeket, és biztosítjuk a magas páratartalmat.
A levéltetvek megjelenését észre fogjuk venni, mert a levelek eldeformálódnak, illetve ragacsosak lesznek. Ha ilyet tapasztalunk, mossuk le a leveleket szappanos vízzel, de csalánkivonatot is használhatunk. A végső esetben rovarölő szer is bevethető.
A viaszos pajzstetvek is megtámadhatják a növényt, ebben az esetben a növényi részek torzulnak, illetve vattaszerű pamacsok jelennek meg a leveleken. Ellenük is párásítással védekezhetünk, valamint a kezelés is hasonló, mint a levéltetvek esetében. Emellett a levélfényesítő spray-vel is tehetünk egy próbát, és a növényt is áthelyezhetjük egy világosabb és hűvösebb helyre.
A hagyományos pajzstetű szintén az ibolyafa ismert kártevője. A védekezés és az eltávolítás is hasonló, mint a viaszos pajzstetű estében.
Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Roland zh