körte

A körte azon ritka gyümölcsök közé tartozik, amely szinte a világ minden részén előfordul. Kellemes ízét és jótékony hatásait már az ókorban is megénekelték, a fogyasztása pedig az ősidők óta történik. A sok nemesítésnek köszönhetően, ma már több mint 4000 fajtája ismert világszerte és mindegyik egészséges.

Bár a középkorban olyan pletykák terjedtek róla, hogy nyersen mérgező, ennek az ellenkezője az igaz. Olyannyira egészséges és könnyen emészthető, hogy nem csak az emberek, de az állatok, így a házi kedvenceink is nyugodtan fogyaszthatják. A kutyák egészségére például legalább annyira kedvezően hat, mint az emberekére.

Milyen előnyei vannak a körte fogyasztásának?

Réz és kálium

Bár rengeteg körtefajtát ismerünk és a tápérték nem mindegyikben azonos, a legnépszerűbb Bartlett, a Bosc és a D’Anjou körtefajták nagyon táplálóak.

Egy közepes méretű körte megközelítőleg 1 gramm fehérjét és 27 gramm szénhidrátot tartalmaz, leginkább C és K-vitamin van benne. Emellett pedig magas a réz és a kálium tartalma is.

A réz erősíti az immunrendszert, a koleszterin lebomlását az anyagcserében és az idegműködésre is jótékonyan hat. A kálium pedig mindenekelőtt a szív működésére van jótékony hatással.

Támogatja a bélrendszer egészséges működését

A körte fogyasztása a magas rosttartalom miatt elősegíti a bélrendszer egészséges működését. Eltávolítja a bélben található nemkívánatos méreg és salakanyag tartalmat, valamint helyreállítja a bélflóra normális működését.

Ezzel pedig nagyban hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez is, hiszen az immunsejtek 70%-a a bélben található. Székrekedés esetén kifejezetten hatékony tud lenni a körte fogyasztása, ha valaki meg akar szabadulni a feleslegtől.

Gyulladáscsökkentő és rákmegelőző hatású

A körte héjának magas a flavonoid és az antioxidáns tartalma, ami erősen gyulladáscsökkentő hatású és segít megelőzni a szervezetben esetlegesen kialakuló gyulladásokat. Szintén magas a fahéjsav tartalma is, ami pedig a rákos sejtek kialakulását akadályozhatja meg.

Jótékony a szív- és érrendszeri betegségekre

A magas rosttartalom, valamint a körte héjában fellelhető pektinnek miatt a gyümölcs fogyasztása hatékonyan véd a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása ellen is.

Segítik a koleszterin távozását a szervezetből, javítják az erek és a szív megfelelő működését. A héj továbbá olyan fontos antioxidánst tartalmaz, mint a kvercetin, amely a szívizmot erősíti, állítólag ha 12 héten át elfogyasztunk napi 2 körtét, akkor a szívinfarktus kockázatát is csökkentjük.

Más kutatások szerint a körte rendszeres fogyasztása harmadára csökkentheti az agyérgörcs, azaz a stroke kockázatát.

Támogatja a fogyókúrát

Ha valaki meg akar szabadulni a felesleges kilóitól, akkor is forduljon nyugodtan a körtéhez. Alacsony a kalória tartalma, ezzel szemben a magas rosttartalom miatt telítettség érzést okoz, vagyis kiváló kiegészítője lehet a diétának.

Egyes kutatások szerint napi 2 körte elfogyasztása 12 héten keresztül 2,7 centivel képes csökkenteni a derékbőséget.

Csökkenti a cukorbetegség kockázatát

Szintén a magas rosttartalomnak és a gyümölcsben található antocianinoknak köszönhető, hogy a cukorbetegek is fogyaszthatják a körtét, illetőleg csökkenti a betegség kialakulásának a kockázatát.

Mivel a körtében található tápanyagokat csak lassan dolgozza fel a szervezet, így a vércukorszint sem fog emelkedni tőle. Egy, kétszázezer fő bevonásával végzett kutatás arra jutott, hogy heti öt körte elfogyasztása 23%-kal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

Jótékony a csontokra

A körte rendszeres fogyasztása a csontok egészségére is jótékonyan hat, mindenekelőtt a benne található magas kalcium és bor tartalom miatt.

Hasznos lehet a csontritkulás megelőzésére, illetőleg az ízületi panaszok kezelésére. A fogyasztása a fentiek miatt pedig gyerekek számára különösen ajánlott.

Kép forrása: Canva.com

Hirdetés (X)

Friss cikkek innen:Otthon, kert

Comments are closed.