gyűszűvirág

A magas és egyben impozáns piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea) egy kétnyári növény. Melyről kevesen tudják, hogy csupán a második évben nyílnak pompázatos, harang alakú virágai – a tőlevélrózsából növő, hosszú virágszárak végén.

Az első évben hegyesedő végű, enyhén hosszúkás levelei fejlődnek ki. Majd a következőben fejlődnek ki a krém, lila, sárga vagy rózsaszín megannyi árnyalatában játszó virágok.

Milyen stílusú kertbe ültethetjük a gyűszűvirágot?

A növény gyakori látvány az évelőkben gazdag angol kertekben. Kiváltképp jól mutat csoportosan ültetve, más virágokkal kombinálva. Továbbá szemrevaló bármilyen más, természetes hatást keltő környezetben is.

Nagyszerű választás, kerítések, illetve falak mellé is.  Mérgező mivolta miatt, olyan kertbe, ahol kisgyerekek is játszanak, körültekintően ültessük.

Gyűszűvirág vetőmag vásárlás >>>

A gyűszűvirág gondozása

gyűszűvirág

Kép forrása: Pixabay.com

Nem túlzottan napfény igényes, ezért félárnyékos helyre ültessük. Ügyeljünk rá, hogy jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag talajt biztosítsunk a számára, melyet lehetőség szerint, komposzttal is érdemes feljavítanunk.

Gondozása magában foglalja a talaj – folyamatos – nyirkosan tartását, ezért öntözzük rendszeresen. Elsősorban a csigák és levéltetvek ellen célszerű védekezni, de problémát okozhat a lisztharmat, valamint a levélfoltosodás is.

A gyűszűvirág szaporítása

A gyűszűvirág magvetése májustól, egészen augusztusig lehetséges. Ezt követően, hamarosan a kiszemelt helyre ültethetjük, mellyel legkésőbb szeptemberig várhatunk.

Vetés cserépbe: helyezzük vízbe a megtöltött cserepet. Ezáltal a földkeverék elegendő nedvességet szív magába. Végül hagyjuk, hogy a felesleges víz kicsepegjen, és a magokat egyenesen a nedves talajra szórjuk el.

Vetés szabadföldbe: locsoljuk be alaposan az előkészített ágyást. A parányi magokat szükségessé válhat homokkal keverni, hogy egyenletesen juttathassuk őket az érintett területre.

Mindkét esetben fontos, hogy az ültetőközegként komposzttal feljavított föld szolgáljon. A fényre csírázó magokat pedig ne takarjuk be, és tartsuk őket nedvesen.

Gyűszűvirág vetőmag vásárlás >>>

Képek forrása: Pixabay.com

Friss cikkek innen:Virágágyi növények

Comments are closed.