dísztök

A dísztök a tökfélék vagy kabakosok családjába tartozik, és főként a dekorációként felhasználható látványos termése miatt ültetjük. A dísztök nagyon változatos lehet méret és forma tekintetében, manapság már elengedhetetlen kelléke az őszi dekorációnak.

A dísztök megterem a kertekben, így magunk is nevelhetünk, akár évente is. Ha nem szeretnénk évente dísztököt termeszteni, az első év terméseit tartósítani is tudjuk.

Ezt úgy tehetjük meg, hogy száraz szellős helyen kiszárítjuk őket. Az élénk színüket is megőrizhetjük, ha egy pohár bórax és három pohár víz keverékéből készült szerrel átmossuk őket, majd a szárazra törlés után viasszal is bekenjük a felületüket.

Ha sikeresen szeretnénk dísztököt termeszteni, tudnunk kell, hogy egy igényesebb növényről van szó, biztosítani kell számára a jó vízáteresztésű, tápanyag dús talajt, és rendszeres öntözésről is gondoskodnunk kell.

Hogy megfelelő legyen számára a talaj, érdemes feljavítani, amit komposzttal tehetünk meg, sőt akár a komposztba is vethetjük. Legjobban a napos, világos helyeket kedveli. Mivel egy felfelé kúszó növényről van szó, melynek a termésekkel egyet szép súlya van, mindenképp erős támaszték mellé célszerű vetni.

A dísztök szaporítása magvetéssel

Vethetjük szabadfölde májusban, és palántát is nevelhetünk beltérben tavasz elejétől. Az előnevelt palántákat májusban ültethetjük el a kertben.

Ha palántanevelésben gondolkodunk laza szerkezetű virágföldre lesz szükségük, melyet kis poharakba érdemes tölteni, és ebbe vetni a magokat a vetőmag csomagolásán található mélységben.

A sikeres csírázáshoz, melegre, valamint rendszeres mérsékelt öntözésre van szükség. A tavaszi fagyok elvonulása után ki is ültethetjük a palántákat. Mivel helyigényes növény, a tövek között legalább egy méter helyet hagyjunk.

A dísztököt még az első őszi fagyok előtt be kell takarítani, és száraz, szellős helyen tárolni.

Kép forrása: Pixabay.com

Friss cikkek innen:Kúszónövények

Comments are closed.