buxus

A buxust (Buxus sempervirens) szinte mindenki ismeri, kertekben, valamint a parkokban is találkozhatunk vele. Egy jól metszhető örökzöld cserjéjéről van szó, mely jól alakíthatósága miatt, a tiszafához hasonlóan népszerű növénye volt a barokk korra jellemző mértani kerteknek formára nyírva.

A buxus, mely puszpáng néven is ismert, lassú növekedésű, mérgező díszcserje, mely bár nem fejlődik gyorsan, akár a 3 méteres magasságot is elérheti. Létezik alacsonyabb, hozzávetőleg 1 méter magasra növő változata is. Sövénynek és térhatárolónak is ültetik, mivel sűrű az ágrendszere, és az apró levelekből álló lombozata szinte áthatolhatatlan.

A buxus (Buxus sempervirens) gondozása

Egyszerűen nevelhető növényként tartjuk számon, azonban létezik egy komoly kártevője, a selyemfényű puszpángmoly, amely hatalmas károkat képes okozni, és a kertbe ültetett egész állományt kipusztíthatja.

Fény tekintetében nincs különösebb igénye, akár a kert árnyékos részébe is kerülhet. Ugyanez igaz a talajra is, egyedül arra érdemes figyelni, hogy az ültető közege jó vízáteresztő képességű legyen.

A vízigénye közepesnek mondható, főként a nyári, száraz időszakokban igényel öntözést. A metszését évente egyszer, ősz elején célszerű elvégezni.

A kislevelű puszpáng (Buxus microphylla ‘Faulkner’) gondozása

kislevelű puszpáng

Kép forrása: Flickr / Szerző: harum.koh / Licence: CC BY-SA 2.0

A kislevelű puszpáng (Buxus microphylla ‘Faulkner’) lassan fejlődő, 1,5-1,8 méter magasra növő jól formázható gömbölyded formájú, tömött ágrendszerű örökzöld díszcserje. Főleg sövényként találkozhatunk vele, de gyakori formára nyírva is, mivel a metszést remekül viseli.

Kicsi, kissé kanalas, kerek vagy tojásdad alakú, fényes felületű levelei vannak, melyek az ágakat sűrűn borítják. Legjobban napos, világos és félárnyékos helyeket, és az átlagos kerti talajt kedveli.

A buxus szaporítása dugványozással

buxus

Kép forrása: Pixabay.com

Ha szaporítani szeretnénk, dugványozással tehetjük meg. Erre a célra használhatjuk a levágott ágvégeket, vagy a nagyobb vastagabb ágakat is. A nagyobb ágakat közvetlenül a végső helyükre ültethetjük, a levágott ágvégekhez azonban ültető edényre lesz szükség, illetve gyökereztető hormonra.

A legalkalmasabbak a kb. 7 cm hosszú ágvégek, melyeket ültetés előtt gyökereztető hormonba kell mártani, majd laza szerkezetű földdel töltött edényekbe dugni. A levágott ágvégekről legalsó leveleket célszerű eltávolítani dugványozás előtt.

Ültetés után öntözzük meg a dugványokat, majd fedjük le fóliával, és vigyük árnyékos helyre őket. Fontos, hogy a megfelelő nedvességet és páratartalmat biztosítsuk a dugványok számára, hogy a gyökeresedés sikeres legyen.Ha nagyobb ágakat gyökereztetünk, célszerű egy sorba ültetni őket, és rendszeresen öntözni, hogy nedvesen tartsuk a talajt. Jó, ha tudjuk, hogy ezzel a módszerre lassan indul el a gyökeresedés.

Védekezés a selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) ellen

selyemfényű puszpángmoly hernyója

Kép forrása: Pixabay.com

A buxus alapvetően ellenálló növény, de van egy olyan kártevője, ami akár az egész állományt kipusztíthatja a kertünkben. Ez a selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis), mely már hazánkban is jelen van évek óta. Ennek a rovarnak a megjelenése komolyan visszavetette a buxusok népszerűségét.

A selyemfényű puszpángmoly hernyói képesek tarra rágni a növényt, rendkívül falánk jószágok. Jelenleg csak vegyszeres védekezés létezik ellenük, de az is csak akkor működik, hogy időben észleljük a problémát.

A kártevő felismerése nem nehéz, ugyanis a hernyók fehér szövedéket, rágásnyomot, és ürüléket hagynak maguk után. Ha csak kisebb kártételről van szó, elegendő lehet az elpusztított részek eltávolítása és elégetése, de sokszor csak a vegyszeres kezelés, hatásos ellenük.

A vegyszerek, valamint az elpusztult bokrok pótlása költséges dolog, ha szeretnénk megelőzni ezeket a kellemetlenségeket, célszerű a buxus helyett más, sövényalkotó növényt keresni. Jöjjön 8 olyan cserje, mely a buxus helyett ültethető.

Buxus helyett ültethető növények

A csipkéslevelű magyal (Ilex crenata) gondozása

csipkéslevelű magyal

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Ram-Man

A csipkéslevelű magyal (Ilex crenata) más néven, japán magyal vagy aprólevelű magyal lassan növő, sűrű ágrendszerű, jól alakítható lomblevelű örökzöld cserje. Alacsony nyírott sövényként, nyírás nélküli cserjecsoportokba ültetve vagy formára nyírva nagyobb növénytartóban találkozhatunk vele.

A gondozása egyszerű, könnyen nevelhető növényről van szó. Legjobban a napos, világos vagy félárnyékos helyeket és a jó vízelvezető képességű, átlagos nedvességtartalmú talajt kedveli.

Az aprólevelű japán kecskerágó (Euonymus microphyllus) gondozása

aprólevelű japán kecskerágó

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Salix

Az aprólevelű japán kecskerágó (Euonymus microphyllus) alacsony termetű, kb. 0,5 méter magas, lassan növekvő, felfelé törő ágrendszerű, sűrű lombozatú, mérgező örökzöld díszcserje. Sziklakertbe ültetve, alacsony sövényként, valamint dézsában és szoliterként találkozhatunk vele.

Hosszúkás tojásdad, fényes felületű, finoman fogazott szélű levelei vannak, de a kertészetekben a mintás levelű változatát is forgalmazzák, melynek zöld színű, sárgás szegélyű levelei vannak.

A gondozása egyszerű, viszonylag igénytelen növény. Legjobban a napos, világos és félárnyékos helyeket és az átlagos kerti talajt kedveli.

Az örökzöld mirtuszlonc (Lonicera nitida) gondozása

örökzöld mirtuszlonc

Kép forrása: Flickr / Szerző: Leonora (Ellie) Enking / Licence: CC BY-SA 2.0

Az örökzöld mirtuszlonc (Lonicera nitida) egy kb. 1,5 méteres magasra növő cserje. Főleg alacsony sövénynek, és talajtakarónak használják. Íves hajtásai, apró, kerekded, fényes felületű, zöld levelei és finom illatot árasztó virágai vannak, melyek májustól kezdve a nyár közepéig nyílnak.

Legjobban a napos, világos vagy félárnyékos helyeket és a jó vízáteresztő képességű talajt kedveli. A gondozása egyszerű, nagyon ellenálló növény, mely a szárazságot, és a szennyezett, városi levegőt is jól bírja.

A száraz időszakokban érdemes mérsékelten öntözni. Nyírott sövényként is nevelhető, ebben az esetben évente többször meg kell metszeni.

A japán fagyal (Ligustrum japonicum ‘Rotundifolium’ ) gondozása

japán fagyal

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Wouter Hagens

A japán fagyal (Ligustrum japonicum ‘Rotundifolium’) a közönséges fagyalnál lassabban növekvő, kb. 1,5-2 méter magas, felálló hajtásrendszerű örökzöld lomblevelű cserje.

Kerekded alakú, ívben kissé meghajló, sötétzöld színű, fényes felületű bőrnemű levelei, és végálló fürtöt alkotó, kicsi, fehér és illatos virágai vannak, melyek májusban és júniusban pompáznak.

A gondozása egyszerű, nagyon ellenálló növény. Legjobban a napos, világos vagy félárnyékos helyeket és a jó vízáteresztő képességű, átlagos talajt kedveli.

A télizöld fagyal (Ligustrum ovalifolium) gondozása

télizöld fagyal

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Meneerke bloem

A télizöld fagyal (Ligustrum ovalifolium) vagy más néven széleslevelű fagyal egy gyors növekedésű, szerteágazó, sűrű ágrendszerű cserje, mely ideális esetben tél végéig is megőrzi a lombozatát.

Kicsi fényes, kerekded, kissé elhegyesedő levelei és nyár elején nyíló, fehér virágai vannak, később pedig termést hoz. A növény mérgező!

Évente többszöri metszést igényel, főleg, ha sövényt szeretnénk belőle kialakítani. A visszavágást jól tűri, akár 30 cm-es magasságig is vissza lehet metszeni. A fiatal növényeket egymástól 40 cm-re érdemes ültetni.

A fiatal példányok vízigényesebbek, az első két évben célszerű hetente öntözni őket egészen addig, amíg 10 fok felett van a hőmérséklet.

A törpe puszpáng levelű borbolya (Berberis buxifolia ‘Nana’) gondozása

törpe puszpáng levelű borbolya

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Agnieszka Kwiecień, Nova

A törpe puszpáng levelű borbolya (Berberis buxifolia ‘Nana’) alacsony termetű, kb. 0,5 méteres magasságot elérő, lassú növekedésű, gömbölyded alakú, könnyen alakítható örökzöld cserje. Főleg alacsony sövényként, illetve sziklakertben találkozhatunk vele.

Apró, kerekded, kissé hosszúkás zöld színű levelei és sárga virágai vannak, melyek tavasz végén, nyár elején nyílnak. Tél elejére feketés piros termést is hoz.

A gondozása egyszerű, könnyen nevelhető növény. Legjobban a napos, világos esetleg félárnyékos helyeket és az átlagos kerti talajt kedveli. A vízigénye átlagosnak mondható, rendszeres, mérsékelt öntözést igényel, de a tartósan száraz és forró időszakokban érdemes sűrűbben locsolni.

A törpe arany lombú japán borbolya (Berberis thunbergii ‘Tiny gold’) gondozása

törpe arany lombú japán borbolya

Kép forrása: Flickr / Szerző: F. D. Richards / Licence: CC BY-SA 2.0

A törpe arany lombú japán borbolya (Berberis thunbergii ‘Tiny gold’) a japán borbolya egyik törpe növésű változata.  Lassan növő, félgömb alakú, lombhullató törpecserje. Főleg sziklakertbe és dézsába ültetve, valamint alacsony szegélynövénynek találkozhatunk vele.

Kerekded, kicsi élénksárga színű, ősszel narancsos árnyalatban játszó levelei és sárga virágai vannak, melyek áprilisban és májusban nyílnak. Bogyós termést is hoz, melyek aprók és pirosak. Legjobban a napos helyeket és a tápanyagban gazdag talajt kedveli. Nyáron célszerű öntözésről gondoskodni.

+ A törpe japán borbolya (Berberis thunbergii ’Kobold’) gondozása

A törpe japán borbolya (Berberis thunbergii ’Kobold’) nyírással jól alakítható törpecserje, mely az egyik törpe növésű fajtája a japán borbolyának. A habitusa és igényei is hasonlóak, mint a korábban bemutatott aranyszínű változatnak.

A különbség a levelek színeiben van, ugyanis ennek a fajtának kerekded alakú, zöld színű, ősszel elszíneződő levelei vannak. Virágai a tavasz második felében nyílnak, őszre piros terméseket is hoz. Legjobban a napos helyeket kedveli, főleg sziklakertbe, sírokra is ültetve találkozhatunk vele.

Képek forrása: Pixabay.com; Flickr / Szerző: harum.koh / Licence: CC BY-SA 2.0; Wikipédia / Szerző: Ram-ManWikipédia / Szerző: SalixFlickr / Szerző: Leonora (Ellie) Enking / Licence: CC BY-SA 2.0Wikipédia / Szerző: Wouter HagensWikipédia / Szerző: Meneerke bloemWikipédia / Szerző: Agnieszka Kwiecień, NovaFlickr / Szerző: F. D. Richards / Licence: CC BY-SA 2.0

Friss cikkek innen:Díszfák és cserjék

Comments are closed.