Az angyaltrombita (Brugmansia) gondozása
Az angyaltrombita (Brugmansia) Dél-Amerikában őshonos, többféle színváltozatban is megtalálható dísznövény. Érdemes vigyázni vele, mert bár mutatós, de mérgező. A mediterrán hangulatú kertekben dézsás növényként, de kertben ültetve is tarthatjuk.
Nagyméretű növényről van szó, ha jól gondoskodunk róla és megfelelően metsszük, akár négy méter magasra is megnőhet, egy kisebb fa is lehet belőle. Trombita alakú virágai, amiről a nevét is kapta, szintén nagyok, akár a 25 cm-t is elérhetik.
A legjobb hely számára meleg és szélvédett, de a tűző naptól óvni kell, így világos, félárnyékos helyet keressünk a számára. Télen teleltetésre lesz szükség.
Rendszeresen, akár naponta is igényli az öntözést, kéthetente pedig a tápoldatozást, mivel magas a víz és tápanyagigénye. Ha megfelelően van gondozva, a virágai egész nyáron pompáznak. A teleltetés alatt azonban nem igényel túl sok vizet, a földje akár száraz is lehet.
Nemcsak metszést igényel, hanem az elszáradt növényi részek eltávolítását is, vagyis ha elfonnyadnak a virágok vagy a levelek, ezeket mindenképp távolítsuk el. Ha dézsában szeretnénk tartani, célszerű kétévente átültetni.
Amennyiben szaporítani szeretnénk, dugványozással tehetjük meg, melyeket földbe vagy vízben meggyökereztethetünk.
Az angyaltrombita teleltetése
A teleltetéshez fagymentes helyre lesz szükség, a legoptimálisabb a 8-14 fokos hőmérséklet. A teleltetésre való felkészülést már ősz elején érdemes megkezdeni, de arra figyeljünk, hogy csak egészséges növényt teleltessünk, ne legyenek rajta kártevők, vagy fertőzött részek.
Amennyiben találunk ilyeneket, mindenképp távolítsuk el őket, gátoljuk meg a további fertőzést. Továbbá a hatásokat is érdemes visszavágnunk kb. a felére. Tavasszal is érdemes levágnunk az első hajtásokat, így megakadályozhatjuk, a hajtások megnyúlását.
Nyugalmi időszakban nincs szükség a tápoldatozásra, és az öntözést is csak minimális mennyiségekkel szabad végezni. Az angyaltrombita fő kártevői a levéltetvek, az atkák, a levélpoloskák, időnként a hernyók is károsíthatják.
Kép forrása: Pixabay.com