Agroinform.hu: Jelentős kárt okoz a nyugati dióburok-fúrólégy

nyugati dióburok-fúrólégy

A magyarországi dióültetvényeken jelentős károkat okoz a nyugati dióburok-fúrólégy, az invazív kártevő által okozott pusztítást az ország minden részéből jelezték a gazdálkodók, akiknek csupán kis része gondolkodik a vegyszeres védekezés alkalmazásában – közölte az Agroinform.hu.

A mezőgazdasági portál által novemberben készített nem reprezentatív kérdőíves kutatásban 4700-an vettek részt, a válaszadók 6 százaléka szórványosnak, 93 százaléka viszont tömeges méretűnek írta le a nyugati dióburok-fúrólégy pusztítását.

Gyakorlatilag már az egész országban tömegesen jelen van a kártevő, mindössze Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye tekinthető viszonylag kevésbé fertőzöttnek, itt a válaszadók 43, illetve 36 százaléka szórványos károkat jelzett.

A közlemény idézte Bolyki Bencét, az Agroinform.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: a nyugati dióburok-fúrólégy gyors térnyerését jelzi, hogy annak kártételét a válaszadók 67 százaléka csak az idén vagy az elmúlt 1-2 évben észlelte. Legalább 5 éves ilyen jellegű tapasztalata mindössze 3 százalékuknak van.

A hiányos tapasztalati háttérnek is köszönhető, hogy a válaszadók 10 százaléka egyelőre tanácstalanul viszonyul a problémához, 41 százalékuk a lehullott termés folyamatos összeszedésével igyekszik menteni, ami menthető. Amennyiben ugyanis a buroktól időben megszabadítják a csonthéjas termést, a dióbél kisebb eséllyel károsodik.

A visszajelzők 25 százaléka a pusztítás mértéke miatt lemondott a termésről, ők a diófákat árnyékadó faként megtartják. További 15 százalék permetezésben gondolkodik, 9 százalékuk viszont a diófák kivágását tervezi.

A kérdőívre zömmel néhány diófával rendelkezők válaszoltak, a válaszok nyolc százaléka érkezett olyan gazdálkodóktól, akik 10-nél több diófával rendelkeznek földjeiken. Még ez utóbbi körben is csupán 35 százalékos volt azok aránya, akik a vegyszeres védekezést választják. Ez azonban azoknál a diófáknál, amelyek 10 méternél magasabbra nőttek csakis gépi technikával, rendszeres alkalmazással és pontos időzítéssel lehet hatékony.

Bolyki Bence szerint attól nem kell tartani, hogy a legnagyobb magyarországi dióültetvények az új kártevő hatására eltűnnek: számukra járható út a költséges és komoly szaktudást igénylő vegyszeres védekezés alkalmazása, a kiskertekből azonban eltűnhet a diótermés.

Magyarország diótermő területe az elmúlt tíz évben 3 ezerről 7 ezer hektár fölé emelkedett. Az éves termés nagysága átlagosan 7 ezer tonna, de 2017-ben elérte a 10 ezer tonnát is. A dió becsült hazai termelési értéke 4-6 milliárd forint között mozog. Fő exportpiacok: Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc. Az import elsősorban Romániából és Ukrajnából érkezik.

A nyugati dióburok-fúrólégy az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó területéről származik, Magyarországon 2011 óta van jelen.

Kép forrása: Wikipédia / Szerző: Buchstapler

Forrás: MTI


Kapcsolódó bejegyzések

Írd be, amit keresel és nyomd meg az Enter billentyűt a kereséshez. A visszavonáshoz nyomd meg az ESC gombot.

Vissza az elejére